Borsodszentgyörgy története néhai Vincze László leírásában

Borsodszentgyörgy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében levő falu.
Iskolai tanulmányainkból, vagy méginkább a mindennapi élet tapasztalataiból tudjuk, hogy vidékenként némiképpen eltérően beszélnek az emberek, azaz nyelvünkben táji vagy más szóval nyelvjárási különbségek vannak.
A falu életében bekövetkezett változások, elsősorban az iskoláztatás és a közlekedés ugrásszerű megnövekedése, valamint a rádió, televízió, mozi hatására meggyorsult a köznyelvesülés.

A legidősebbek ajkáról ma még sok minden menthető meg, de a nemzedék hamarosan bekövetkező elmúltával egyszer s mindenkorra megszűnik csak nyelvjárást beszélő típusa, és itt általános lesz az osztott nyelvűség.
Célom, hogy községünk tájnyelvi sajátosságait megmutassam bizonyos nyelvi törvényszerűségekkel, magyarázatokkal ízelítőt adjak abból, hogyan is beszéltek, illetve beszélnek Borsodszentgyörgyön az emberek.
Borsodszentgyörgy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Nyugati-Bükk Észak-nyugati nyúlványai között a Hódos-patak völgyétől Arlónál Észak-nyugati irányban nyúló völgy közepe táján helyezkedik el Arlótól 6 km-re, Ózdtól 14 km-re van.

Csendes kis falu, hermetikusan elzárva a külvilágtól. A történelem évtizedei szinte változást nem hagyva maguk után vonulnak el a falu felett a felszabadulásig.
Szomszédos falvaink: Arló, Domaháza, Kissikátor, Hangony, Szentsimon és Hódoscsépány.

Borsodszentgyörgyöt köves úton csak Arló felől lehet megközelíteni. Ez az egyetlen út, amely összeköti a távolabbi vidékekkel. Vasútállomás Ózdon van. Ózd és Borsodszentgyörgy között naponta több alkalommal autóbusz közlekedik, ezt a felszabadulás után kaptuk.

A falu határa elég nagy, felszíne változatos: hegyek, dombok, rétek váltogatják egymást. A hegyoldalak legnagyobb része erdő és legelő, a völgyeket pedig vizes rét foglalja el.

Szántóterülete aránylag kevés, az is sovány, agyagos, kötött talajú, ahogy itt mondják: piros nyirok. A szántók legnagyobb része hegyoldalakban, dombhátakon van, a lapos, művelésre alkalmas terület igen kevés.

A falu határa 3740 kh. Ebből 1085 kh. szántó, 736 kh. legelő. A rét 175 kh, erdő 1598kh. Használatlan terület /mocsár, szikla/ 146 kh. A völgyekben rengeteg a forrás. Minden völgy mélyén, a gödrök alján ott csörgedezik a legnagyobb forróság idején is a jéghideg, kristálytiszta vizű patakocska. A község növénytakarója változatos: erdők, cserjések, legelők váltakoznak szántóföldekkel és rétekkel. A kopár legelőknek számított hegyoldalakat boróka, csipke, galagonyabokrok tarkítják, de találunk összefüggő kökényeseket is. A legelőkön elszórtan vadgyümölcsfák: alma, körte magaslanak. Nyáron ezek nyújtanak enyhet a hőségtől eltikkadt állatoknak és pásztoraiknak. A szántóterületeken búzát, árpát, zabot termelnek, de kapások: kukorica, burgonya is van bőven. A szántók jelentős részébe / kb. 1/5 részén / takarmányt, főleg "luternát" / lucernát / vetnek. Szőlője nem nagy területen van a falunak. Az elmúlt századokban Borsodvármegye története is említi, s a falu Szőlősvölgy része is ezt tanúsítja- volt szőlőművelés Borsodszentgyörgyön, ám ezt az úgynevezett filoxéria járvány tönkretette.

Községünkben is 1960-tól megalakult a Kossuth mezőgazdasági termelőszövetkezet. Dolgozó parasztjaink a szocialista mezőgazdaság útjára léptek. Ilyen falunk természeti viszonya, határa, gazdasági élete.

Nézzük meg, hogyan keletkezett, s miért Borsodszentgyörgy a neve. /B. SZ. T. GY. a lerövidített neve. A község neve 1934-ig Disznósd volt. A 140050/1934 sz. BELÜGYMINISZTERI RENDELET alapján lett Borsodszentgyörgy.
Disznósd nevét valószínűleg onnan kapta, hogy a környező hegységekben sok volt a vaddisznó, s a vadak manapság is rengeteg kárt tesznek a burgonya és a kukoricatáblákban.

Borsod vármegye története Borsodszentgyörgyről szóló rövid ismeretterjesztését így kezdi: Disznósd község nagy múltra tekint vissza. Két községből, legalábbis két részből alakult. Alsó- és Felső- Disznósd állandóan szerepeltek okleveleinkben. Kezdetben a Ráthold nemzetség birtokolta. Felső- Disznósd a mai Hadnagyszög környékén volt. Bizonyítja ezt, hogy még ma is rendezetlen, összevissza település, keskeny, szűk utca, s itt ezen a részen vannak a legrégibb házak. Disznósdnak ez a része a Felső nevet azért kaphatta, mert mintegy két kilométerrel feljebb fekszik a hegyoldalban Alsó-Disznósdtól. Alsó-Disznósd a mai Völgykapu (Dobsina út) környékén a Palina felé eső völgy elején helyezkedett el, ezért Völgykapu. Itt állt a falu első temploma, s ma is őrzi emlékét a Templom-güdre elnevezésű hegyrész, valamint gödrökből előkerülő emberi csontok maradványai.

Felső-Disznósdot az utóbbi évszázadokban a nemes Németh család lakta. A Németh-ek ma is a falu felső részét foglalják el leginkább. Alsó-Disznósdon az úrbéresek települtek: Kovács, Szántó, Borbás családok. Borsodszentgyörgyön már a XIII. században a Ráthold- nemzetség itt a birtokos, tehát lakott területnek kell lennie. Hogy milyen nemzetiségű nép lakott itt, nincs rá írásos adatunk. De a helybeli és környező falvak szláv hangzású tájegység nevei arra engednek következtetni, hogy szlávok is laktak ezen a részen. Hódoscsépány: Csepán: Stepán: István névből; Gubonna: Gumonna: guminó: szérűből; Hossó: Hrusa: körtéből eredhet, ám helyben is van bőven szláv hangzású név: Szolla, Tajna, Eszkála, Lam, Üsnök; az első forrás neve, a többi hegyet jelöl. A környék legrégibb települése (egész nagy területű) Gubonna volt. Itt szlávok laktak a honfoglalás idején 1241-ig. 1241-ben a települést a tatárok elpusztították, de lakóinak egy része el tudott menekülni. Az elmenekült lakosság nagy része nem várta meg a tatárok visszafordulását, hanem a falutól észak-nyugati irányba, két heggyel messzebb, egy félreeső völgybe menekültek.

E félreeső helyen keletkezett Disznósd. Biztonságban érezték itt magukat az emberek. Félreeső völgy, s az 1920-as évekig mind Arlótól, mind Csépánytól összefüggő erdőség és járhatatlan - különösen ősszel és tavasszal - mocsaras völgy választotta el. A falu mindkét részét (Alsó-és Felső-Disznósdot) teljesen eltakarja az úgynevezett Őrhegye.

Miért Őrhegye a neve ennek a magaslatnak? Azért, mert ezen a hegyen őr állott, ugyanis mind Csépány, mind Arló felé vezető út nagy távolságban szemmel tartható, ugyanígy jól be lehetett látni a faluba is.

Az őr főleg a tatárjárás és a török uralom idején riasztotta a veszélyben levő falu lakosait. Mire a keletről jövő ellenség megérkezett, csak üres házakat, ólakat talált, mert a lakosság lábasjószágait, és egyéb ingó értékeit a nyugati irányba eső, akkor még hatalmas erdőség felé vitte, ott elvermelte. Ennek a résznek a mai napig a neve Vermes. Ez okok miatt nem kerülhetett Disznósd soha a hadak útjába. A XVII. század második felében, különösen a század 60-as, 70-es éveiben Disznósd népének sorsa jobbra fordult: templom építésére is futja erejükből. Alig építették fel templomukat, a Vereses hegy lábánál, máris újabb megpróbáltatások érik a vidéket: 1678-ban megindult a Thököly- féle szabadságharc, a török is beavatkozik. A németek emelik az adót, a török is többet követel.

Az állandó háborúskodás okozta szenvedés miatt elmenekült Disznósd lakossága, egész vidékek néptelenednek el. Ilyen válságos helyzetben lépte át megyénk a XVIII. Század küszöbét. A II. Rákóczi Ferenc- féle szabadságharc végére már megint lakott terület Disznósd. A szatmári béke után, békés időszakban szépen gyarapodik a falu, és 500-on felül volt a népessége. Földesurak ebben az időben: Bolyky János és Pál, Fürjes Gergely, Csépányi János és Tamás, Vécsei Sándor és a nemes Németh család Ignác és Gábor nevű férfitagjai (a Gábor és Ignác ismertető ma is használatos, valószínű innen ered) pl. Németh János gábor, Németh János ignác. E családok közül ma is itt a faluban élnek a Kovácsok, Szántók, Borbások, de Holló, Gáll, Csépányi családnév nincs a faluban, ezeket a neveket a szomszédos falvakban találhatjuk meg. Ez azt bizonyítja, ha nem is volt nagy a be-és elvándorlás a faluból, mégis a környező falvak népével házasság útján csak keveredett.

Ez a keveredés azonban a nép nyelvében nagyobb változásokat nem okozott, hiszen a szomszédos falvak népei is minimális eltérésekkel a palóc nyelvjárást beszélték, így módosulások e téren nem történhettek.
1784 őszén II. József császár parancsára gróf Eszterházi magyar főkancellár elrendeli az összeírást. Disznósd állapota az összeírás alapján a következő volt. Földbirtokos Bolyky család (Bolykon lakik). Falunk 73 házból áll, 88 család lakja. A felnőtt lakosság száma 556 fő. Gyermekek száma 281. Tehát össznépesség 837. Disznósd ebben az időben - noha félre esik - nem kisebb létszámú, mint a környező falvak. Majd csak a rohamos kapitalizálódás idején érezteti hatását a falu fejlődésében az, hogy távol esik az útvonalaktól. Ugyanis az ózdi ipari centrum nagy vonzerő, sokan bevándorolnak a környező falvakba, de Disznósd csak a természetes szaporulattal növeli létszámát. Pl. 1956-ban a falu lakossága 1370 volt, az 1960-as népszámlálás szerint 1441 lakosa van. Tehát meg sem kétszereződött az utóbbi kétszáz évben. 1780-ra a régi templom teljesen tönkrement. Újat építettek az Őrhegyének falu felőli oldalára.
Ma is ebbe a templomba járnak a hívek, csak 1934-ben nagyobbították, s építették a tornyot mellé, s új harangokat hoztak a régiek helyébe, a cseréptetőt pedig kicserélték bádogtetővel, majd palával. A templom építése óriási költségbe került. Az embereknek okos ötletük támadt. Malmot építettek, felülcsapott kerekű vízimalmot.

Ennek jövedelméből fedezték a templomépítési költségét, és még a falunak is nagy haszna lett belőle. "nem kölletik két mérföldre járni, őrölni." A malom 1789-ben épült fel. A falu építette, de teljes jövedelmét a templom fenntartására ajándékozta. Ígéretüket be is tartották, 1931-ig, míg csak fenn nem állt a vízimalom, jövedelme az egyházé volt. A századfordulóra itt is kialakult a kapitalista parasztgazdaság. A falu két ellentétes rétegre oszlott, gazdagokra, akik a volt nemesség egyes tagjaiból (pl. Németh hadnagy, Németh pitusz család) és a meggazdagodott úrbéres (Kovács balog vagy cene) család tagjaiból állott. A szegények- gazdagok közötti ellentét óriási. Még véletlenül sem fordul elő, hogy egy gazdag és egy szegény fiatal összeházasodna. Itt a nagy földbirtokkal rendelkező Németh hadnagy család egykettőre befogadta Kovács cene "hadot". Egymás között házasodtak. Itt csak a birtok és a pénz volt a fontos. A XX. század első évtizedeiben nagy probléma a munkalehetőség. A falu törpebirtokosai ebben az időben tömegesen mennek tönkre. Nem tudják visszatéríteni a banktól aránylag magas kamatlábbal (10%-al) felvett kölcsönöket. A tönkrement törpebirtokosok a környező ipartelepek munkásai lettek, vagy az 1913-ban beindult erdőirtási munkálatok mentették meg őket az éhenhalástól. Az 1914-18 közötti világháború áldozatokat követelt. A faluból 27-en haltak meg. Ma a fő utcán lévő emlékmű őrzi nevüket. Községünk 1934-ben Szent-György lovagról, a templom védőszentjéről a Borsodszentgyörgy nevet kapta. Szent –György lovag nem más, mint Mithras isten. Ha megkeressük a Kislexikonban a róla szóló adatot, a következő tájékoztatást olvashatjuk: Mithrász, Mithras: a római birodalomban, főként a katonák között, közvetlenül a kereszténység előtt elterjedt vallás megváltó istene, alakja s a hozzáfűződő szertartások sokban hozzájárultak a kereszténység kialakulásához.

Az első világháború után hatalmas lendületet vesz az ózdi gyár fejlődése, s egymásután bővítik a környékbeli szénbányákat is: nagy szükségük van a munkáskezekre. Akik eddig summáskodásból keresték a kenyerüket, azok most az iparba tódulnak. Kialakult a kétlakiság. A munkából hazafelé tartó férjet a faluvégen, a földeken várja a feleség étellel, hogy még az étkezési idővel se töltse a napot, evés után a mezőn folytassa a földművesek idényjellegű munkáját. Az emberek itt szívesek, barátságosak, vendégszeretők. A lustaság szinte ismeretlen ebben a községben. A nyári munkák alkalmával tarkállik a mező, a falu apraja-nagyja dolgozik, énekszó mellett cseng a kasza az aratók kezében, munkájuk nyomán megszépül a természet, szebb lesz a határ. Ki ne szeretné az ilyen embereket? Ki ne foglalkozna gondjaikkal? Ki ne vizsgálná életüket, kultúrájukat, szokásaikat? Miután megismertük Borsodszentgyörgy történetét, szükségesnek tartom, hogy arra a kérdésre feleljek: mi az oka annak, hogy ebben a községben még sokan (főleg a közép- és öregkorosztály) beszélik a palóc nyelvet? Ezeket a következőkkel indoklom: a múlt rendszer hibáiból adódik, hogy nem törődött eleget a nép művelésével, sokan az idősebb korosztályból éppen csak írni vagy olvasni tudnak egy keveset, mert esetleg 1-2 iskolai végzettségük van. Földrajzilag el vagyunk zárva a főútvonalaktól, a közlekedés fejletlensége miatt egyszerre, egy időben, nagyobb tömegben más emberekkel nem érintkezett községünk lakossága, történelmünk évszázadai alatt idegen elemekkel nem cserélődött. Legalábbis lényegesen nem, mely a palóc nyelvjárást zavarhatta, vagy kiszoríthatta volna csendes magányából. Falunk férfiai itt helyben nősültek, leányai is itt mentek férjhez. Idegen elemek házasság útján nem kerülhettek községünkbe. Hogy így beszélnek, ennek az oka tehát: a műveltséghiány, földrajzi környezet és az elzárkózottság.

A tanév elején azt a feladatot vállaltuk, hogy őrsömmel, a negyedik osztályos Katicabogár őrssel expedíciós utunk során megismerjük falunk történetét, lakóinak életét. Ezért felkerestünk néhány falunkbeli idős bácsit és nénit, akik a régi időkről meséltek nekünk, feltárták múltjukat. Tőlük tudtuk meg a Borsodszentgyörgyről szóló dokumentum nagy részét. Legelőször Molnár Kálmán bácsit látogattuk meg. Ő már közel van a nyolcvanadik életévének betöltéséhez. Mikor hozzá mentünk egy kis széken ült az udvaron, orrán szemüveg, reszkető kezében újság. A Népszabadságot olvasta. Elmondtuk neki, mi járatban vagyunk, szívesen fogadott bennünket. Felállt, majd összehajtotta az újságot, és betessékelt a házba. A szoba berendezése kissé régies, de be van vezetve a villany. A mennyezet fagerendás, barnára festett. A ház földje homokos, mázolva van. A bútorzat: asztal, lóca, ágy, hokedlik, vizesszék, sparhelt és kredencből áll. Miután helyet foglaltunk, megkértük mesélje el, milyen volt a gyermekkora. Ő tűnődött egy kicsit, aztán belekezdett.